Elégedett vásárlóink
  • Baromi jó ez a Longer! Régebben gyorstüzelőnek hívtak, mivel annyira felizgultam, hogy csak pár percig tartott egy menet. Ezzel a kapszulával akár 1 órát is bírok, a végén pedig fergetegesen nagyot élvezek. A barátnőm is mindig a mennyekben érzi magát, végre mindent meg tudok adni neki.

    Roli (40)

  • Elég érzékeny vagyok odalent, így általában nem bírtam sokáig a szexet, amit partnereim gyakran szóvá is tettek. A Longerrel azonban teljesen el tudom nyújtani az aktust, akár a többszörösére. Azóta csak pozitív visszajelzéseket kapok, sokkal teljesebb lett a nemi életem.

    András (34)

  • Páromat elég nehéz kielégíteni, sajnos sokszor nem is tudott a csúcsra jutni az utóbbi időben. Ajánlatukat olvasva próbáltam ki a Longert, már az első alkalommal éreztem a változást. Képes vagyok sokáig fenntartani úgy a merevedést, hogy nem élvezek el. Feleségemet most már hosszan tudom kényeztetni, így végre képes lett újra az orgazmusra.

    József (44)

  • Csak ajánlani tudom! Csajom imádja, ha sokáig „fűrészelünk”, de korábban nem nagyon bírtam addig, ameddig ő szerette volna. A Longerrel viszont nem ritkák a másfél-kétórás pásztorórák. Hétvégén egyszerre értük el az orgazmust, csodálatos volt!

    Ati (29)

  • Valóban elég egy szem, és jobban lehet bírni tőle. Kellemes érzést ad, teljesen kikapcsol, ellazít. A péniszem pedig kőkemény lesz tőle, de képes vagyok vele kontrollálni magam. Minden férfitársamnak ki kell próbálnia, aki szereti a gyönyöröket!

    Ferenc (32)

  • Tényleg késlelteti az orgazmust, ugyanakkor energiával tölt fel. Feleségemet is sikerült vele lenyűgöznöm, azóta fantasztikusakat szeretkezünk! Pár napja ki sem akartunk mozdulni a szobából…

    Tibor (46)